2010.03.23. 22:05
Álom hófehér köntösben
Betolom a tepsit a sütöbe. 170 fok, 25 perc. Hm, talán nem kezdek bele semmibe már, inkább kicsit pihenek, amíg elkészül. Kimegyek a teraszra. Csodaszép idő van, ragyogó napsütés. az a fajta, amit ha meglát az ember, akkor az az érzése támad, hogy azonnal ki kell mennie a szabadba, arcát a nap felé fordítani, szemté becsukni, karját kitárni és csak szívni magába a napsütést, mint valami életet adó csodát.
Eldőlök a rattan bútoron lévő hófehér párnán. Észre sem veszem, hogy máris elszunnyadok.
Egy kávézó teraszán ülök. Fa bútorok, hófehér napernyő. Süt a nap, de azért kicsit hűvös van. Egy elegáns fekete ruha van rajtam. A fekete ruhán vidám kis hófehér pöttyök. Kezemen fekete kesztyű. Egy kávéscsésze áll előttem az asztalon, benne illatozó Melange. Békésen kevergetem. Körülöttem beszélgető emberek, elegáns pincérek. Kellemes férfiahang éneke szólal meg, s felcsendül a szívemnek és lelkemnek oly kedves dallam, a La vie en rose.
Mosolyogva nézek le a finom Melange-ra, zamatát már érzem a számban. Kiveszem a kanalat, s leteszem a csésze mellé, amikor észreveszem, hogy valaki megáll mellettem. Hófehér cipő, hófehér nadrág, hófehér pulóver, s egy hófehér kötött sál a nyakán. A sálat fújja a szél. Érzem az illatát. Ő az. Ott áll előtte, teljes valójában. Gyönyörű, őszinte barna szemeivel. Mosolyra húzza száját, s anélkül, hogy egy szót szólna, kezét nyújtja. Táncra hív. Mintha nem is én mozgatném lábaimat. Mennek ők maguktól. Önálló életre keltek. Kezemet lágyan az övébe nyújtom. Még a kesztyűn át is érzem gyengéd érintését. Finoman magához húz, s kezét a derekamra csúsztatja.
Lágyan ringatózunk az andalító dallamra, mint két búzavirág a szélben. Becsukom a szemem. Megszűnik a világ. Csak a dalt hallom, s közben meleg bizsergés fut végig rajtam. Mint ha szárnyalnék, lebegnék a felhőkön. A fekete ruhámon pedig táncot járnak a hófehér pöttyök. Érzem, ahogy mélyen beszívja parfümöm finom illatát. Érzem nyakamon a leheletét. Bódultnak érzem magam. Szinte szédülök.
Lassan eltávolodik tőle. Felemeli kezét s vele az enyémet és átforgat alatta. Közben rám mosolyog. Amikor visszaérek hozzá, egészen közel állok meg. Az arcunk szinte összeér. Becsukom a szemem. Szeretném, ha itt vége lenne a világnak. Csak táncolnék Vele s szállnék karjaiban. Kecsesen a lágy dallamra. Fekete ruhámon összeolvadnának a hófehér pöttyök. Érzem, ahogy arca még közelebb ér az enyémhez és...
...és hirtelen csipogásra ébredek fel. A sütő jelez. Bemegyek a konyhába. Kiveszem a tepsit. A fekete kakaós tésztán gyönyörűre sült a hófehér kókuszhab. Elmosolyodom. Eszembe jut az álom.
Csengetnek. Pisti az. Egy csomagot nyújt át. Azt mondja, nekem jött, csak valamiért neki hozták, de gondolta átveszi és odaadja. Megköszönöm és beinvitálom. Érzi a frissen sült süti illatát, így örömmel lép be. Kibontom a csomagot. Nem jutok lélegzethez. A dobozban a finom selyempapír alól hófehér sálat húzok elő. Az Ő sála. Az orromhoz húzom s érzem rajta az illatát. Lenézek a dobozba. A sálba tekerve egy szál búzavirág. Mellette fekete kártya, rajta hófehér szöveg:
"Köszönöm a táncot!"
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
