Némán ülök a hintán a parkban,

A környező fák néznek rám halkan.

Szívemet mélyen kétségek őrlik,

Lelkemet félénk tehetetlenség gyötri.

A hintán szemem ismerős írásra lel,

Hol egy fiú s lány egymással kérdez-felel.

Hosszú idő, mit együtt töltenek ily módon,

Igazi szeretet-játék ez, nem csupán hóbort.

Minél többet jár a gondolat fel s alá,

Az ész annál biztosabb bizonyítékra talál,

Ahogy lassan lépkedve nagyra nő az óra,

Hogy egy képzelt szerelem mindennek elrontója.

Mégis várom őt, bátorsággal, félve,

Talán nekem is jobb lenne, ha ide nem érne,

Szívembe zordan villan egy rettegett kép,

Hogy a szeretett barát életemből kilép.

Tudom, hogy jön, mégis oly ijesztő várni,

S a titkot végre őszintén lelke elé tárni.

Belém hasít a kétség, hogy jobb lenne elfutni,

Talán nem is olyan jó ötlet a valót megtudni.

Menne már a lában, de lelkem nem mozdul,

Egy ismerős arcra szemem elfordul,

Megpillantom Őt, ahogy felém közeledik,

S a meglepetéstől szeme elkerekedik.

Egy pillanatra, látom, szöget ver a lába,

Megmerevedve tekint rám s a hintára.

Közelebb lép s mellettem lassan helyet foglal,

Tudom, a mi könyvünkben most nyílik új oldal.

Langyos szél a parkban próbál megnyugtatni,

Ő pedig rám tekint arcomat kutatni.

Éget a pillantás, mert hirtelen úgy érzem,

A láthatatlanság csodáját most hiába kérem.

Mosollyal az arcán megérinti kezem,

S a csöndet törő szavakat Ő intézi nekem.

„Éreztem, hogy Te vagy, lelkem tudta végig,

Sokáig hezitáltam, s eljöttem mégis.

Az ismert barna mélységbe nézve, rögtön tudtam,

Nem kell attól tartanom, a rövidebbet húztam.

Lelked tükre elárulja, szíved ugyanazt meséli,

Hogy esze ágában sincs a barátságot szerelemre cserélni.”

Fogyó holdat látva arcán, szívem máris felderül,

Lelkem minden fájdalma örökre elszenderül.

Egy igaz barát szíve csalódásra sosem késztet,

Megérzi azt egy rezdülésből, mit a Te szíved is érez.

A hatalmas súly elillan, mi egy törékeny lányt nyomott,

Aggódás és kétségek, egyszerre mind elfogyott.

Harmat hull arcomról, ahogy magához ölel a hintán,

A cseppekből mosoly rajzolódik ki a sima fa mintán.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.