Szép napra virradtunk tegnap. Nemzetközi nőnap. Nem mintha nagyra tartanám ezeket a kinevezett ünnepeket, de azért jólesik, hogy kicsit csak a miénk ez a nap. Mert nőnek lenni nehéz, de azért szerintem jó és szép is. Férjuram nagyon figyelmes és kedves énjéről tett tanúbizonyságot, mert már a hétvégi távollétem alatt beszerzett nekem egy kedves kis virágot, amit hétfő reggel sok-sok szeretettel át is adott. Nagyon jólesett, kellemes lendületet adott az egész naphoz.

A hétvégi kihagyásokat igyekeztem bepótolni manócska délelőtti szunyálása alatt. Szerencsémre megint sikerült 3 órát szunyókálnia, így volt bőven időm, hogy a felhalmozódott email rengetegre válaszoljak, s tegyek vegyek a lakás körül is. Annyira szépen sütött a nap, hogy egy óra körül jó szokás szerint felpakoltam kicsi manómat, s elindultunk nagy, gondoltaébresztő sétánkra.

Kis drágám szó szerint álomba énekelte magát a hordozókendő finom melegében. Persze mondanom sem kell, hogy amint elindultunk, pimasz felhők takarták el vágyott napsütésünket, s amint ismét betettük a lábunkat a lakásba, újra elvonultak. Jó öreg Murphy, kiapadhatatlanul és töretlenül része a mindennapjainknak. De csak pozitívan, hiszen még csak most jött a napunk legjava.

Délután, miközben manócskával játszottam, kopogtak. Ahogy az ajtóhoz értem, meghallottam, hogy valaki odakint kedvenc slágeremet, a Don't stop me now címűt dalolja halkan. Kétségem sem fért hozzá, ki lehet az ajtó másik oldalán. Boldogan nyitottam ajtót, mert tudtam, hogy a kedvenc szomszédom az. Beinvitáltam, s főztem neki egy finom habos kávét. Eleinte hezitált, de mondtam neki, hogy nem bánja meg, a habos kávémnak nincsen párja. Persze aztán igazam lett, boldogan hümmögve gyűjtögette a bajszán csüngő utolsó csepp fahéjas-kávés tejhabcseppeket is. Természetesen nincsen kávé süti nélkül, így a kezébe nyomtam egy szelet finom csokis kuglófot is. A kávéval ellentétben a sütire nem igazán kellett rábeszélni, a sütési tudományomban már valahogyan megbízik...

Miután eltűnt az utolsó morzsa, s a tejhabos kávé minden cseppjének is nyoma veszett, felém fordult:

"Hoztam Neked egy nőnapi ajándékot. Lesz áprilisban egy kellemes zenés vacsora est az egyik kedvenc éttermemben, van rá két jegyem, és gondoltam, ha van kedved s időd eljöhetnél velem." Láttam, hogy egy kicsit zavarban van, így gyorsan megtörtem az első csodálkozásból és meglepetésemből fakadó csendet.

"Hát Te igazi gentleman vagy!" - csaptam össze a két kezem. "Ha férjuram ráér és tud vigyázni manócskára, akkor ezer örömmel. Nem is hiszed milyen régóta vágyom már egy kis kimozdulásra!"

Egészen feldobódtam. Ez a nőnap egyre jobb. Csupa kedves ajándék és figyelmesség, és be kell valljam, nagyon megörültem annak, hogy egy kicsit jobban megismerhetem kedves szomszédomat, aki egyre jobban kezdett megnyílni előttem, de még mindig maga volt a megtestesült rejtély. Azt azonban az első perctől fogva tudtam, mikor először találkoztam vele, hogy egyszer még igazi barátok lehetünk, csak nehéz a bizalmába férkőzni és megnyitni ezt a fiút. De megéri a fáradtságot és persze a sütiket... Szeltem még egy szelet kuglófot Pistinek, s mire elbeszélgettünk még egy fél órát, láttam az ő lányos zavara is feloldódott már.

Délután újabb nőnapi meglepetés várt rám. Kisfiam a kiságyában nézegetett s magyarázott. Mikor bementem hozzá, hihetetlen mutatványban volt részem: önállóan átfordult a hasáról a hátára. Volt nagy tapsikolás, dobpergés s fanfárok! A büszkeség majd szétvetette a mellkasomat. Talán infantilisnek tűnök, de épp hogy csak örömtáncot nem jártam.

Aztám amikor szegény manó elfáradt a nagy mutatványban, mert persze a lelkes szülők újra csak hasra tették, hogy megint láthasák, mire képes már kicsi magzatuk, így kapott egy kis tejecskét s hamar álomba szenderült. Nagy örömömben elhatároztam, hogy míg manó alszik, sütök egy kis almáspitét. Amolyan békebelit, amilyet régen a nagymamám sütött mindig. Találtam otthon egy kis magam által készített tejkaramellát is, gondoltam, miért ne borítanám nyakon ezzel, rosszabb biztosan nem lesz tőle, maximum egy picit különlegesebb. Közben férjurammal is megbeszéltem a vacsora meghívást, természetesen örömmel vállalta a babysittelést, mondván anyára is ráfér valóban egy kis kimozdulás.

Másnap reggel azonban megtört a nőnapi széria, s jött a feketeleves. Délelőtt hívott Pisti, hogy felhívták az étteremből, hogy sajnos elmarad a zenés est. Csalódott voltam, de mondtam neki, hogy semmi gond, majd legközelebb. Biztosítottam róla, hogy nagyon nagyra értékeltem, hogy rám gondolt, s remélem, lesz majd alkalmunk bepótolni.

Valóban csalódott voltam, s szomorú kicsit. Amióta csak először meghallottam a szomszédban énekelni ezt a fiút, szerettem volna jobban megismerni. Tudtam, hogy nagyon sok érték lakozik még benne, amit fel kell fedeznem, s hogy ha egyszer sikerül megnyitnom, nagyon jó barátok lehetünk. Örültem a kínálkozó alkalomnak, de sajnos elszállt. Ám ahogy egy kedves barátom szokta mondani, csak pozitívan s optimistán. Rendben, így teszek majd. Pozitív gondolatokkal várom a kínálkozó alkalmat, amikor a mélyben rejtőző dolgokat megismerhetem.

Addig pedig vigaszként marad nekem egy kis almáspite karamellával...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.