2010.03.08. 07:01
Mosolyország
Kevés fontosabb dolgot ismerek ezen a világon, mint a mosoly, s hogy képesek legyünk mosolyogni. Örökké zsizsgő ember vagyok, így eddigi életem során nagyon sok embert ismertem meg, s mindig emberek között mozogtam. Nagyon sokszor tapasztaltam, hogy nem csupán közhely a mondás, miszerint a mosoly közelebb hozza az embereket, könyebben megnyílnak s nem utolsó sorban, a mosolygós embert mindig vonzóbbnak találják tudat alatt embertársai.
Amióta csak megtanultam, hogyan kell az arcom kétoldali izmait tudatosan elhúzni, s ezzel kifejezni valami iránti tetszésemet, folyamatosan mosolygok és jó nagyokat és jóízűeket nevetek. Hogy miért? Mert jólesik, mert feltölt energiával, boldogsággal, mert ha az ember jóízűeket kacag, erődösik az immunrendszere, eltűnik a fáradtsága, a gondjai, kisimulnak a vonásai, és persze a környezetét is feldobja vele. Gimnáziumban volt egy kedves ismerősöm, aki egyszerűen tejbetöknek hívott, mert folyamatosan csak mosolyogni látott. A jelenlegi munkahelyemen a főnököm csak úgy hívott: "a vidámszoba lelke", mert az irodából, ahol ültem, folyamatos kacagás, nevetés hallatszott, s nálunk mindig jókedv és mosolygás honolt.
Szeretek nevetni és mosolyogni. Még jobban, mint ahogy enni szeretek, pedig az is remek találmány az életben! :D Nem csak azért, mert nekem személy szerint jólesik, hanem azért is, mert akár hiszed, akár nem, a másoknak való örömszerzés legegyszerűbb formája. Belegondoltál már ebbe valaha? Nézzük csak, milyen erőfeszítésbe kerül egy mosoly: fogjuk az arcunk jobb és bal oldalá lévő kis izomcsoportot és egy jól irányzott, valljuk be, cseppet sem megerőltető mozdulattal, finoman felfelé húzzuk a szánk jobb és bal szélét. Nos, elfáradtál? Ugye, hogy nem. Ilyen egyszerű. Most és máskor is. Na jó, kell hozzá egy kis szervező készség is, elvégre a két oldalt egyszerre kell mozgatni. Rendben, elismerem. De azért így sem volt nehéz feladat, igaz? Na látod! Már mosolyogsz is. Ugyanakkor az a szép benne, hogy vannak hatások, élethelyzetek, személyek, tárgyak stb., akik és amik, önkéntelenül is kiváltják s megmozgatják az izmaidat, anélkül, hogy Neked koncentrálnod kellene. Hát ez így most már aztán tényleg igazán pofon egyszerű.
De ha lenne olyan, akinek még ez sem lenne elég, jöjjön egy tudományos kutatás a mi túlmisztifikált, tudományos-fantasztikus, reform-fitt-update, hiperurbanizált, manager-rohanós, túltechnologizált modern világunkból: "kutatók kiderítették, hogy napi 10-15 perces nevetés kb. annyi kalóriát éget el a szervezetben, amennyit egy szelet csokoládé elfogyasztásával magunkhoz veszünk. ... Másképp mondva, ha valaki napi 10–15 percet nevet, akkor annyi kalóriát éget el, hogy egy év alatt 2 kilóval válhat könnyebbé." Hát, nem csodálatos. Fogyókúrázók, fitt-ladyk és urak, figyelem! Itt a remek találmány. "
Számtalan tudományos kísérletet és alátámasztott teóriát oszthatnék még meg veletek a nevetésről és a mosolygásról, de nem akarok ezzel senkit untatni. Inkább megosztok valami mást Veled.
A minap kedves szomszédom elkísért napsütéses sétámra kisfiammal, s közben igazán jóízűt beszélgettünk. Hogy, hogy nem, szóba került a téma, amit elkezdtem a fentiekben boncolgatni én is. Elmeséltem néhány kedves történetet Pistinek, ami annyira megtetszett neki, hogy lelkesen arra buzdított, mindenképpen osszam ezt meg másokkal is. Nem vívódtam sokat, hamar meggyőzött, elvégre, ez sem kerül sokkal nagyobb erőfeszítésbe, mint egy jól irányzott mosoly.
Az első történetemben egy szupermarketben vásároltam be néhány éve itt Budapesten. A friss húsok pultjánál várakoztam, ahol egy hölgy és egy úriember állt előttem. Amíg vártam a soromra, alaposabban szemügyre vettem a pult túloldalán álló úriembert. Jó negyvenes férfi lehetett, kissé görnyedt tartással, kedves, ámde igencsak elgyötört arccal. Aztán szemem és figyelmem az előttem állókra tévedt. A hölgy és az úriember, nemhogy köszönni nem tudott az eladó úrnak, de még 20 dkg sertéscombot is goromba, ingerült, lenéző és fennhéjázó stílusban voltak képesek kérni. Ez már azért teljesítmény. Nem a konkurrenciát kell legyűrni itt kérem! Több sem kellett nekem, mikor én következtem. Az eladó szinte behúzott nyakkal, szemét lesütve mormolta el újra a "mit adhatok" monoton mondatát. Erre én egy igazán szívélyes "Jó estét" felkiáltással köszöntöttem, elővéve valaha volt legszebb és legőszintébb mosolyomat. Az úriember meglepetten nézett fel, s az elgyötörtség ráncai szépen lassan kezdtek kisimulni arcán. Kértem 2 kiló csirkemellet, majd udvariasan megköszöntem, s további szép estét kívánva neki még egy jólirányzott mosolyt indítottam felé. Láttál már életedben igazán hálás tekintetet? Akkor szorozd meg 20-szal és megkapod, ami erről a szegény eladóról sugárzott. A legszebb az egészben nem csak az volt, hogy éreztem, örömet okozhattam neki, hanem az is, hogy sokkal de sokkal jobban éreztem én is magam.
A második történetem kicsit hasonlít, de mégis más. Egy másik este munkából hazafelé menet a Népstadion metrómegállónál megálltam egy kis zöldségesnél, hogy vegyek egy kis gyümölcsöt. Az előző történethez hasonlóan őszinte mosollyal köszöntem az eladónak, aki kiszolgált, majd elképedt arccal a következő kérdést intézte felém:
"Kegyed tud mosolyogni?" A szám tátva maradt, s hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni... s hogy biztosítva legyen fulladásom, még hozzátette: "Hol tanulta?" Ezt aztán már végképp nem tudtam máshogy feldolgozni, mint hogy megpróbáltam mégiscsak venni egy nagy levegőt, s önkéntelenül is elnevettem magam. Felocsúdva nem jutott sajnos eszembe jobb válasz, mint hogy azt mondtam: "Én biza' ilyen furcsának születtem!" :)
Furcsa egy szerzet vagyok. Az a fajta ember - ezt egyszer férjem mondta találóan -, akit vagy nagyon szeretnek vagy nagyon nem. Középút nincs. Akik igazán ismernek, azok nagyon szeretnek. Hogy miért? Talán őket kellene megkérdezni. De talán azt mondhatom, valószínűleg nagyon nagy köze van a dologhoz annak, hogy az életem minden pillanatát kitölti a mosolygás és a nevetés. A szomszéd fiú, akit az utóbbi időben megismertem, ő mondta nekem: "Fura egy szerzet vagy Te! Néha kívülről úgy látszik, szomorú vagy, elmerült, vagy komoly. De még ha az arcodon nem is látszik éppen, a szemed akkor is mosolyog. S a szemeden át belelátok a lelkedbe, ami örök Mosolyország!"
Hát így vagyunk mi ezzel Mosolyországban...S mint hű alattvalók, folyamatosan azon munkálkodunk, hogy ebben a mi túlmisztifikált, tudományos-fantasztikus, reform-fitt-update, hiperurbanizált, manager-rohanós, túltechnologizált modern világunkban minél többen költözzenek át Mosolyországba...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
miaturo 2010.03.08. 18:02:49
szomszedlany 2010.03.08. 19:17:27